Szeretettel köszöntjük a Nagycétényi Alapiskola honlapján.
Szeretettel köszöntjük a Nagycétényi Alapiskola honlapján.
Minden ősszel sárkánykészítő versenyt hirdetünk, melynek célja, hogy a tanulók maguk készítsenek el egy papírsárkányt.
Ebben az évben 19 tanuló kapcsolódott be ebbe a versenybe, 15 tanuló a magyar alsótagozatról, 2 tanuló szlovák alsótagozatról és 2 tanuló a magyar felsőtagozatról.
A sárkányokat kategóriákba soroltuk, így jött létre a mesesárkány, sportsárkány, legszínesebb sárkány és legötletesebb sárkány kategóriája.
Október 13-án ünnepeltük az Állatok világnapját. Ennek a napnak az volt a célja,hogy jobban odafigyeljünk a környezetünkben élő állatokra, hiszen az állatok boldogabbá teszik napjainkat. Erre a napra versenyt hirdettünk a legötletesebb állati osztály elkészítése címen. Minden tanuló aktívan kivette részét a csapatmunkában. A szorgalmas készülődés eredménye pedig ötletes, szépen feldíszített osztályok lettek.
A díjnyertes osztályok:
magyar alsótagozat: 1.-3.osztály
szlovák alsótagozat: 2.-4.osztály
magyar felsőtagozat: 7.osztály
Gratulálunk!
{gallery}cikkek/2016/Kiss-Maly Laszlo{/gallery},
{gallery}cikkek/2016/Halloween az iskolaban{/gallery}